Bemutatkozás

Rólunk

Településünk lovas hagyományai a régmúltban gyökereznek, Jász őseink már a Jász Redemptio létrejöttével Mária Terézia lovas seregét alkották. Közelebbi őseinknek pedig a mezőgazdaságban a lovak voltak a legfontosabb segítségei, itt Jászkarajenőn is régen minden tanyán, minden gazdának volt lova.

A lótartás, a lovak szeretete később is megmaradt az itteni emberekben, csak a tartás célja tolódott át egyre inkább sport és hobby célra. Ezen felbuzdulva - idestova 25 éve - fogalmazódott meg a község akkori vezetése és a ló barátok körében egy állandó lovas verseny megrendezésének gondolata. A gondolatot tettek is követték és nagy társadalmi összefogás mellett kialakítottak egy versenypályát, ahol akadály, maraton és díjhajtást is lehetett rendezni. A pálya és szervezés olyan jól sikerült, hogy hamar híre ment a "karai lovasnapoknak" és az amatőr versenyzők mellett megjelentek a profi versenyzők. 

Mára már a karai verseny az országos kettes és négyes fogathajtó bajnokság része (A és B kategória) és nem egyszer itt kerül megrendezésre az országos bajnokság döntője. A versenyek állandó résztvevői a hazai ló és lovas sport kiemelkedő alakjai, többek között Dobrovitz József, ifj, Dobrovitz József, Hódi Károly, Hölle Martin, Osztertág Kristóf.A kialakított versenypálya a versenyzők szerint is jó adottságokkal rendelkezik, többek jelzése szerint szívesen jönnének nagyobb versenyek előtt ide gyakorolni, tréningezni. Azonban a jó adottságok önmagukban kevesek, hiszen kiszolgáló helyiségek, profibb, téliesített gyakorló pálya híján alig, illetve csak a nyári hónapokra korlátozódhatna a sportolási, gyakorlási lehetőség. Az Önkormányzat ezen igényeket és tényeket figyelembe véve határozta el, hogy mellé áll a kezdeményezésnek, lehetőséget biztosít a lovas és ló sport helyi és térségi igényeinek biztosítására.A profik és a verseny sikerein felbuzdulva egyre több helyi újra belevág a ló tartásba sport és hobby céllal és megfogalmazódott egy helyi lovas egyesület alapítása és egy lovas komplexum kialakítása is. Kerestük a pályázati lehetőségeket, amivel lehetne a pályát és környezetét fejleszteni valamint szálláshelyet biztosítani a versenyzők és szervezők részére. Pályázatot nyújtottunk be a Gerje-Sztők Helyi Vidékfejlesztési Egyesülethez falusi szálláshely kialakítására és lovas pályán egy új akadálymentes vizesblokk kialakítására. Mindkét pályázatunk pozitív elbírálásban részesült.
Ezen két fejlesztés csak része volt a terveinknek, hiszen a lovak állandó tartása, fedett gyakorló és versenypálya kérdése még megoldásra várt.

 A megoldás 2019-ben érkezett meg, amikor is településünk a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében a Belügyminisztérium, mint Támogató közvetlen költségvetési előirányzatából összesen több mint 250 millió forintot nyert, melyet további 25 millió forint összértékű saját erővel kiegészítve megkezdődhetett a lovascentrum kialakítása.

A 2020-ban megvalósítás alatt álló fejlesztések közül az Önkormányzat legjelentősebb, lekomplexebb vállalkozása a teljes egészében nemzeti forrásból megvalósuló "Lovas turisztikai és gazdaságfejlesztés Jászkarajenőn" tárgyú nagyberuházás. Az egykori vásártéren rövid tervezési és engedélyeztetési időszakot követően júniusban kezdődtek el a kivitelezés előkészítő munkái. A projekt keretében egy egész évben használható "téli lószállás" épült számos lóboxszal, szociális és kiszolgáló helyiségekkel, lómosóval, oktató teremmel. A kialakított élménycentrum szerves részét képezi egy multifunkciós fedett lovas csarnok, mely kedvezőtlen időjárás esetén lovas és fogatversenyek teljeskörű lebonyolítására is alkalmas.

A már átadott, de folyamatosan fejlődő lovascentrumunk komplex kikapcsolódást ígér az egész családnak. Az egyéni és csoportos lovasoktatás mellett nyári lovas táborozásra is van lehetőség, a hétvégi eseményeken pedig a színvonalas lovas programokon és a lovagláson kívül állatsimogató, népi játszótér, légvár, streetfood és bográcsos ételek, valamint sportolási lehetőség várja az ide látogatókat...


A Jászkarajenői Lovascentrum Üzemeltetője:

Jászkarajenői Szolgáltató Nonprofit Kft.
Székhely:  2746 Jászkarajenő, Rákóczi u. 16.
Adószám: 23345041-2-13 Cégjegyzékszám: 13 09 146951
Kapcsolat:  dr. Svircevic Nikola
T: 06 30 842 7124   E: ugyvezeto@karaszolg.hu